Túrakerékpár
2025.05.08.
Ha nagyobb kerékpártúrára készülünk otthonunktól jelentősebb távolságra, esetleg csak messzebbre kirándulunk, de mégis használni szeretnénk eszközünket, akkor az odavezető utat szinte biztosan nem a biciklin ülve fogjuk megtenni. Ilyenkor kénytelenek vagyunk elszállítani kerékpárunkat úticélunkig, amelynek sokféle módja van. A lehetőségek között szerepel akár a vonaton való szállítás is, amitől sokan ódzkodnak, pedig rengeteg haszonnal jár ez az opció. Ehhez azonban érdemes tisztában lenni az alapokkal, éppen ezért alábbi cikkünkben kifejtjük, milyen esetekben éri meg elvinni magunkkal a kerékpárt, milyen szabályoknak kell megfelelnünk, illetőleg az utazáshoz való felkészüléshez is adunk néhány jó tanácsot. Az egészségesebb életmódhoz a kerékpározás nagyban hozzájárulhat, így érdemes időnként elmenni egy-egy kerékpártúrára, ám előfordulhat, hogy a kinézett útvonal jócskán messzire van lakóhelyünktől. Ilyenkor a szállítására is gondolunk kell, ugyanis nem mindig tehetjük meg azt, hogy autóban legyen hordozva a kétkerekű. Ezekben az esetekben akár autóbuszokon vagy vonatokon is elvihetjük magunkkal, ami sok esetben könnyebbséget jelenthet, mivel a kiindulóponthoz vezető utat sokaknak elég megterhelő lenne letekerni, nem is beszélve az esetleges plusz csomagokról. Más esetekben is ideális lehet a vasúti szolgáltatásokat igénybe venni. A kerékpározás egy nyaralás során is kellemes kikapcsolódást jelenthet, tehát legyen szó vakációról, kirándulásról vagy sportolási lehetőségekről, mindegyik esetében jól jöhet egy bicikli. Sok helyen persze akár helyben is bérelhetünk kerékpárokat, de anyagilag is kedvezőbb lehet a saját eszköz használata, főként akkor, ha egy minőségibb biciklikről van szó, ráadásul így saját korábbi beállításainkkal, a megszokott kényelemben fedezhetünk fel új területeket. Mindegy, hogy a turisztikai látványosságokat akarjuk megtekinteni vagy csak az egészségünkért is sokat téve akarunk feltérképezni egy települést, a kerékpárok ezekben az esetekben is jó választásnak bizonyulhatnak. Fenntartható módon tudunk kikapcsolódni, olcsóbb alternatívát jelent az autóhoz képest, és a környezetet is óvjuk vele. Az is támogathatja ezen törekvéseinket, hogy Magyarországon a kerékpáros infrastruktúra is nagy ütemben fejlődik, növekszik az útvonalai száma. Ehhez hathatós segítséget jelent, hogy a MÁV–Volán-csoport folyamatosan fejleszti a kerékpárosokat segítő szolgáltatásait, így egyre több kerékpár szállítására is alkalmas autóbuszon és vonaton juthatunk el az általunk megjelölt célállomásokra. Indulás előtt érdemes tájékozódni az egyes járatokkal kapcsolatban, hiszen nem mindenhol adott még a lehetőség bicajok elszállítására. Ez alapvetően az autóbuszokra vonatkozik. A Volánbusznál például azokon a járatokon szállítható kerékpár, amelyek olyan kiemelt turisztikai célpontokba közlekednek, ahová vasúton egyáltalában nincs lehetőség eljutni, vagy csak korlátozottan. Amennyiben elhatároztuk, hogy magunkkal visszük a bicajt a vonaton, akkor három lehetőségünk van: választhatjuk a kerékpár szimbólummal megjelölt vonatot, a jelölés nélküli vonatot, illetve ha csoportosan utazunk, akkor az előre megrendelt kerékpárszállító kocsit. Készüljünk fel arra, hogy mindegyik esetben más feltételek vonatkoznak a szállításra. A weboldalon a menetrendi adatokból azonnal láthatjuk, hogy lehet-e szállítani kerékpárt az adott vonaton, s ha igen, akkor hány kerékpár (4-58 db) szállítására van lehetőség. A kerékpárjelből kiolvasható az is, hogy kerékpárhely foglalása kötelező (pl. IC vonatokon), az adott vonatban kerékpárszállító kocsi közlekedik (min. 15 férőhely), illetve nemzetközi forgalomban kerékpárhely foglalása kötelező. A legjobb megoldás, ha a vonatban található kerékpárszállításra alkalmas poggyászkocsi, hiszen ezekben az esetben állítható magasságú kampók, és támok állnak rendelkezésünkre, amelyek meggátolják a kerékpár menet közbeni eldőlését. Ha többcélú térrel rendelkező kocsit választunk, akkor készüljünk fel arra, hogy kevesebb rögzítési lehetőség áll rendelkezésünkre, ám a biciklihez közel le tudunk ülni. Általában lehajtható üléseknek támaszthatjuk a kerékpárt, ahol az ülésekhez, vagy kapaszkodókhoz lehet azt rögzíteni. Egyes kocsitípusok egy részében a jármű előterében 2 kerékpár szállítására alkalmas helyet alakítottak ki, ahol rögzített magasságú kampók találhatók. Ezeket a kerékpárszállításra alkalmassá tett előtereket a jármű külsején lévő piktogramról fel tudjuk ismerni. Ha olyan vonattal utazunk, ahol nincs kerékpárjel, akkor a vonat első és utolsó 2. osztályú kocsijának vonatvég felölt előterében szállítható 2-2 kerékpár. Arra is van lehetőség, hogy csoportos módon szállítsuk a bicikliket, ehhez viszont már előzetes bejelentés szükséges. Ebben az esetben a MÁV START különkocsit biztosít a rendelkezésre álló kapacitás, valamint a leadott igények függvényében, de fontos, hogy a kérvényt utazás előtt 7 nappal adjuk le. A MÁV START járatain kerékpár szállításához az érvényes menetjegy mellett kerékpárjegy is szükséges, ha a bringánk kerék átmérője 20 colnál nagyobb lenne, de másra is figyelnünk kell. A kerékpár fel- és lerakása, illetőleg annak őrzése az utasok feladata, ezeket pedig minden esetben úgy kell elhelyeznünk, hogy az eszközünk a többi utast ne gátolja a közlekedésben, és a biztonságos le- és felszállásban. Egy ember maximum egy kerékpárt vihet fel, a tandemek a kerékpárszállító kocsiba vihetők be, 12 éven aluliak pedig gyermekkerékpárt csak felnőtt kíséretében vihetnek magukkal. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a kerékpár-utánfutó – akár csomagokat, akár gyermeket szállítunk vele – csak a piktogrammal megjelölt járműrészben, vagy kerékpárszállító kocsiban szállítható. A szabályzatban az a kitétel is szerepel, hogy megtagadhatják a szolgáltatást, amennyiben túlzsúfolttá válna a vonat, és ez már zavarná az utazóközönség kulturált utazását. Mivel egyre többet találkozhatunk rásegítéses és elektromos kerékpárokkal is, így ennek szállítására is külön szabályok vonatkoznak. Ezek mellé szintén szükséges a külön kerékpárjegy megváltása a kerékméret szerint, és fontos, hogy az e-bike teljesítménye 300 watt alatt legyen. A kerékpárjainkat nem csak itthoni úticélok esetén érdemes magunkkal vinni. A korábban már felsorolt előnyöket élvezhetjük akkor is, ha külföldi vonalon közlekedünk. Itthonról az erre alkalmas és kijelölt kocsikban szállíthatunk kerékpárt más országba, többek között Ausztriába, Csehországba, Lengyelországba, Németországba, Romániába, Svájcba, Szlovákiába és Szlovéniába, de utazás és jegyvásárlás előtt mindenképp győződjünk meg arról, hogy mely vonatokban találhatók kerékpárszállító kocsik. A vásárlásnál gondoskodnunk kell a nemzetközi kerékpárjegyek beszerzéséről, ha pedig szükséges, a kerékpárhely-foglalásokról. Fontos, hogy utóbbiak megvásárolhatók Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban és Dániában is. Akár egyetlen napra, akár többre utazunk el vonattal kerékpárunk társaságában, van néhány dolog, amiről nem érdemes megfeledkeznünk. Az első, amit még utazás előtt kell megtennünk, hogy tájékozódunk a lehetséges útvonalakról, továbbá a várható időjárásról. Az utak kiválasztásánál mindenképpen mérlegeljük edzettségi szintünket, a kerékpár jellemzőit és annak terhelhetőségét. Az útvonal és az időjárás függvényében a ruházatunkat is kiválaszthatjuk, aminél érdemes figyelni arra, hogy a felső réteg inkább vízálló anyagból legyen. Illetőleg ha szükséges, gondoskodjunk arról, hogy megfelelően szellőző ruhákat viseljünk. A kesztyű is ajánlott, hűvösebb időben pedig a szélvédelemre is figyeljünk. A nagyobb túrák esetében is a biztonság az első, így megfelelő sisak mindenképp legyen nálunk, és a szerszámokat se hagyjuk otthon. Nem kizárt ugyanis, hogy útközben olyan probléma adódik a kerékpárnál, amit gyorsan orvosolnunk kell majd. Bár a hátizsákok is kifejezetten hasznosak, kényelmi szempontból érdemes legalább egy bringás táskát is kiválasztani, amit magára a kerékpárra szerelhetünk fel. Ebből létezik csomagtartó táska is, amiben nehezebb dolgok is elférnek, míg egy váztáskába az apróságok is bekerülhetnek. A vázra akár a kulacsokat is elhelyezhetjük egy megfelelő tartóval, így a folyadékpótlás könnyebben megoldható, az említett táskákban pedig a fontosabb szerszámok és kiegészítők szintén elférnek, amire bármikor szükségünk lehet az út során. Ha szeretnénk távolabbi helyeken is kerékpározni, akkor a tömegközlekedéssel való kerékpár szállítást mindenképp próbáljuk ki. Vonattal rengeteg hely elérhető még akár külföldön is, a bringák pedig kényelmesen elhelyezhetők az egyes szerelvényeken. Ezáltal fenntarthatóbb és pénztárcabarát módon vihetjük magunkkal eszközünket, hiszen így olcsóbban juthatunk el a kiszemelt úticélhoz, ahol már nem lesz szükség másik kerékpár bérlésére. Utazásunk előtt azonban szerezzük be a túrához szükséges legfontosabb kiegészítőket, a vasúti menetrendben pedig tájékozódjunk a kerékpár szállításával kapcsolatos legfontosabb információkról.
Kerékpár szállítása vonaton
Kerékpár szállítása vonaton: ezekre érdemes figyelni!
Kerékpárral vonaton?
Miért érdemes tömegközlekedési lehetőséget választani?
Kerékpár szállítása vonaton: így lesz gondtalan az utazás
Milyen vonatokon és hogyan szállíthatunk kerékpárt?
Szállítási feltételek
Hogy szállíthatunk kerékpárt a vonaton belföldön és külföldön?
Hogyan érdemes felkészülni a kerékpáros túrákra?
A kerékpár szállítása vonaton nem bonyolult dolog
További blogposztok
ÖSSZES POSZT